Budapest és környékének természeti képe

Budapest és a Dunakanyar a természet különleges értékeinek és a történelmet idéző épített környezetnek páratlanul nagyszerű együttese. A természet különleges értékei azok a Duna-part közeli meleg forrásokból feltörő gyógyító hévizek, amelyek mellé már félmillió éve az előember is letelepedett, és amelyek ma fővárosunkat, Budapestet Európa egyik legjelentősebb gyógyfürdővárosává avatják.

Természeti csodák és látnivalók a Budai-hegység barlangjai, amelyeknek egy része az őskőkor óta napjainkig minden kor emberének nyomát megőrizte, más részük pedig különleges formakincsével és a mélyből feltörő meleg vizekből kivált kristálycsodáival a hévizes barlangképződés világviszonylatban számon tartott, különleges természeti értéke.

Kevesen hinnék, hogy egy világváros területén olyan természetvédelmi rezervátumok is vannak, melyekben sehol másutt nem ismert állat- és növényritkaságok találhatók.

Budapest területén a félmillió éves előember tanyahelye óta a régészet az emberiség őskorának minden korszakából feltárta az itt élt emberek gazdag leletanyagát, ami azt tanúsítja, hogy minden korban élt ember ezen a tájon. A történelmi korokban már időszámításunk kezdete előtt itt volt a kelta eraviszkuszok székhelye, azután a római légiók és helytartók székvárosa is, amelynek romjai Óbudán, Aquincumban tárulnak elénk. Utóbb a hunok és avarok is megtelepedtek itt. Székhelyük volt Pesten, Budán és Óbudán a honfoglaló magyarok fejedelmeinek és királyoknak is. A budai Vár és környezetének nagyszerű épületegyüttese ma a Világörökség része.

A fővárostól északra természetvédelem alatt álló, dús erdőkkel borított, festői hegyek között tör át a Duna, hogy aztán délnek kanyarodva találkozzék a sík vidékkel. A Dunakanyarban a mediterrán hangulatú, barokk Szentendrétől északra ismét középkori fővárosaink erős várai, pompás királyi palotái, művészi alkotásokban gazdag templomai bűvölik el a látogatót Visegrádon, Dömösön és Esztergomban, ahol nagy királyok és szentek születtek, éltek és meghaltak. Ezt a történelmi hangulatot árasztó csodálatos tájat szeretnénk bemutatni a természet és az emberi alkotóművészet szerelmeseinek.

Találjanak sok örömet Budapest és a Dunakanyar szépségeinek megismerésében!

Mielőtt sorra felkeresnénk Budapest és a Dunakanyar látnivalóit, ismerkedjünk meg fővárosunknak és környékének természeti adottságaival és vázlatos történelmével.

Budapest és környékének természeti képe

A Duna két partján kialakult gyönyörű főváros, azaz Budapest mai földrajzi képe – a Budai-hegység vonulatai a folyó jobb partján, a bal parton a Pesti-síkság – több száz millió éves földtörténeti fejlődés eredménye. Ennek eseményeiről hegyvidékünk kőzetei tanúskodnak.

Mintegy 200-240 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti középkor triász időszakában trópusi tenger hullámzott ezen a tájon. Az algák és egysejtűek által kiválasztott mésziszap, melybe beletemetődtek a vastag kagylóhéjak is, kemény kőzetté szilárdult. Kétféle kőzet jött létre ily módon: a tisztán kalcium-karbonátból álló mészkő és a tengervíz magnéziumát is idővel magába építő dolomit. A triász mészkő a Budai-hegységben főleg a Hárs-hegy és a Feketefej csoportjában gyakori. Ez a mészkő igen tiszta, ezért régen mészégetés céljára bányászták.

A dolomit a Zsíros-hegy és Nagy-Szénás csoportjában gyakori, de megtaláljuk a Sváb-hegy, a János-hegy, a Gellért-hegy és a Sas-hegy tömegében is. Jellegzetes mészalgákból álló változata a Csíkihegyekben, szaruköves változata a Hármashatár-hegy vonulatában, különösen a Csúcs-hegy környékén fordul elő. A porló, sárga dolomitot, az úgynevezett kőport évszázadokon át bányászták a Budai-hegységben súrolópornak.

A durvább szemű murvát a sétautak behintésére használták. Ma már a mészkő és dolomit bányászásával természetvédelmi okokból felhagytak a Budai-hegységben, és a régi kőfejtőket sorra feltöltik és beültetik. Mintegy 50-60 millió évvel ezelőtt, az eocén időszakban keletkezett mészkő nagyrészt óriásira nőtt egysejtűek, a Nummulitesek kis pénzérmékre emlékeztető, lapos mészházaiból áll. Ilyen nummuliteses mészkövet fejtettek régen a Mátyás-hegy, a Pál-völgy, a Szép-völgy és a Kecske-hegy kőfejtőiben. Az eocén időszak másik üledékes kőzete a márga. Ennek egyik változata, az egykori tengeri mohaállatkák benne előforduló maradványairól elnevezett briozoás márga a Hármashatár-hegyen bukkan ki sok helyen, másik változata, a budai márga a Rózsadombon búvik felszínre, de ebből épül fel a budai Várhegy is.

A mintegy 30 millió évvel ezelőtti oligocén időszakból is két fontos kőzet maradt ránk a Budai-hegység területén. Az egyik a jellegzetesen rücskös felületű hárshegyi homokkő, a másik kőzettípus az agyag, amely főleg a Hármashatár-hegy vonulatának a Duna felé néző oldalát borítja, de megtalálható az Ördög-árok mentén is. A geológusok az ókor óta ismert óbudai lelőhelyéről kiscelli agyagnak hívják. Már a rómaiak téglagyártás céljára bányászták, ezt használták fel utóbb az óbudai téglagyárak is, amelyek termelésüket a közelmúltban szüntették be természet- és környezetvédelmi okokból.

A miocén egyre inkább visszahúzódó tengeréből előbb a szürkésfehér lajta mészkő, utóbb a fehér színű, durvább szövetű szarmata mészkő rakódott le. Mindkét kőzetfajta a felszínen is megjelenik a Tétényi-Sóskúti-fennsíkon, valamint a Pesti-síkság északkeleti kiemelkedésein, Kőbányán.

A budai hévforrásokból fakadó vizek jelentős része nagy távolságban hullott le csapadékként mészkő-és dolomitfelszínekre. Ott beszivárogva, majd e karbonátos kőzetek repedésein lassan áramolva, a felszín alatt nagy mélységben tett hosszú útja során jelentősen felmelegedve tör felszínre a Duna partján emelkedő mészkő- és dolomithegyek lábánál. Az útja során a kőzetekből kioldott mész egy részét e források vize a felszínre lépve lerakta, a Duna-parti hegylábakon egymásra rakódó vékony mészrétegekből így alakult ki mindössze néhány százezer éve a Budai-hegység egyik legfiatalabb kőzete, a jellegzetes, lukacsos mésztufa, a forrásmészkő, édesvízi mészkő.

A jégkorszaki szelek a budai hegyek szélárnyékos oldalaira helyenként vastag porréteget terítettek. Az ily módon keletkezett lösz különösen Budakeszi környékén jelentős vastagságú. Hegyvidékünk az utóbbi évmilliók során lassan emelkedett, ezzel párhuzamosan a Duna folyamatosan bevágta medrét. A Duna bevágódását követték a folyó mindenkori szintjében fakadó hegylábi források is, és új fakadási helyükön újabb forrásmészkőrétegeket raktak le. Így a Duna-parti mészkő- és dolomithegyek oldalában pl. a Gellért-hegyen különböző magasságban elhelyezkedő forrásmészkő-maradványok tanúsítják a hegyek folyamatos kiemelkedését és a Duna völgyének folyamatos bevágódását.

Budapest domborzatát a Duna észak-déli irányú folyása két, markánsan eltérő részre osztja. A folyó nyugati oldalán a Budai-hegység vonulatai emelkednek, míg keleti oldalán a tágas Pesti-síkság húzódik, amelybe északkelet felől a Gödöllői-dombság lealacsonyodó nyúlványai simulnak bele.

A budai hegyek közti eligazodást megkönnyíti, hogy részeit, jól kijelölhető természetes tájegységeit vízfolyások határolják. Markáns határa keleten a Duna, résztájait pedig nagyjából északnyugatról délkeleti irányba futó vízfolyások, az Arany-hegyi-patak, az Ördög-árok patakja és a Kő-ér (Hosszúréti)-patak völgye választják el egymástól.

A Hármashatár-hegy környéke

A Budai-hegység északi vonulata az Arany-hegyi-patak és a Ördög-árok között emelkedik. E vonulat részei a Dunától a Szép-völgy északi oldalán nyugat felé haladva a Kiscelli-fennsík, a Mátyás-hegy, a szép-völgyi Remete-hegy, Táborhegy, Kecske-hegy, Hármashatár-hegy (497 m), Vihar-hegy, Csúcs-hegy, Szarvas-hegy és a Leshegy. A Szép-völgy és az Ördög-árok között pedig a Duna felől északnyugat felé haladva a budai Várhegy, a Rózsadomb, a József-hegy, Szemlő-hegy, Ferenc-hegy, majd a Látó-hegy, Nyéki-hegy és Vadaskerti-hegy folytatásában Remetekertváros és Máriaremete beépült dombjai húzódnak az Ördögárok északi oldalán. A Remete-szurdok áttörésén túl a máriaremetei Remete-heggyel záródik a Nagykovácsi-medence peremén a hegyvonulat.

A János-hegy-Sváb-hegy csoportja

Keleten a Duna határolja, északon az Ördög-árok patakja, nyugaton a Budakeszi-medence és a Nagy-Kopasz vonulata, délen pedig a Kőér-patak völgye.

A hegycsoport központja a János-hegy (529 m), kisebb a Hárs-hegy (458 m), míg a Sváb-hegy-Széchenyi-hegy (482 m) kiterjedt mészköves fennsík. Keleti szélén a Duna-partig nyúlik le messziről látszó tágas barlangjával a Gellért-hegy, hozzá kapcsolódik északon a lealacsonyodó Nap-hegy, nyugatra pedig a Sas-hegy természetvédelem alatt álló sziklás csúcsa. A csoporthoz délnyugat felől csatlakozó , erősen tagolt és összetöredezett Csíki-hegyek dolomitos sasbércsora Budaörs határába nyúlik.

A Nagy-Szénás (551 m)-Kutya-hegy (558 m)-Nagy-Kopasz (557 m)-Vörös-pocsolyás-hát (554 m) környéke.

A terület határai északkelet felé a Vörösvári-völgy, északon a Pilisvörösvár-Piliscsaba közötti hágó a vasúti alagút felett, északnyugaton a Piliscsabai-völgy. Nyugaton meredeken törik le a hegység a Zsámbéki-medencére, dél felé viszont annál szelídebben, az alacsony Kis-Kopasz-Katalin-hegy vonulat és a tágas Budakeszi-medence közvetítésével a Kő-ér völgye és a Biatorbágyi-hágó felé.

A Tétényi-Sóskúti-fennsík

A Budai-hegység déli, kiemelkedő tagja, mely Budafok és Sóskút-Biatorbágy között húzódik. Észak felé meredekebb lejtőkkel tekint Buda és a Kő-ér völgye felé. Északkeleti széle is meredeken szakad le Budafokon a Duna partjára.

A Budai-hegység nagyobb völgyei és völgymedencéi

a Budai-hegység jellegzetes domborzati elemei, bennük futnak a hegyvidéket feltáró fő útvonalak is. Északon Pesthidegkútról Solymárra és a Vörösvári-völgybe vezet a Jegenye-völgy. A hegység középső részének medencéi északon a Nagy-kovácsi-medence (300 m felett) és a Julianna-majori-medence, előbbit az Ördög-árok, utóbbit pedig a Kis-Ördög-árok völgye csapolja le, melyek a Hűvös-völgyben egyesülnek. Délen a Kő-ér medencéje nyúlik Biatorbágytól Törökbálint-Budaörs-Kelen völgy felé, északnyugati öblözete a Budakeszi-medence, melynek vizeit a Budakeszi-árok vezeti le a Kő-érbe.

A Pesti-síkság

az Alföldnek a Duna mellé benyúló legészakibb kiszögellése, a Duna völgyének egy szakasza. Felszíne nem tökéletesen sík, keleti része egyre magasodik. Míg Pest belső lakónegyedei a Duna középvízszintjénél általában 9-15 m-rel települtek magasabbra, addig Rákosszentmihály, Kőbánya, Rákoskeresztúr környéke már 50-60 m-nél is magasabb szinten épült a Duna fölött. A főváros határa közelében a csömöri Kálvária-hegy (226 m) a legmagasabb, ahonnan remek rálátás nyílik az egész Pesti-síkságra, Budapestre és a Budai-hegységre is.

A Pesti-síkság arculatát a Duna tevékenysége alakította ki. Felszínét majdnem mindenütt folyóvízi üledék képezi, csak Kőbányán búvik ki a miocén kori szarmata mészkő, amelynek kőfejtőiről kapta nevét a városrész is. Ebbe a mészkőbe mélyítették a kőbányai sörgyárak pincéit éppúgy, mint Budafokon a borpincéket.

A Budai-hegység barlangjai

Budapest két okból is a barlangok városa, sőt bátran mondhatjuk, hogy a barlangok fővárosa. Egyrészt a város beépített felszíne alatt csodálatos barlangok eddig csaknem 40 km hosszan megismert labirintusai kanyarognak, és nincs még egy nagyváros a világon, amelynek egész városnegyedei ilyen kiterjedt természetes eredetű sziklaüregek fölött emelkednének; másrészt ősi nevét is barlangról kapta.

Pest jelentése ugyanis “barlangváros”.

A Budai-hegység barlangjai többségükben egészen más jellegűek, más szerkezetűek, mint Aggtelek környékének vagy a Bükknek víznyelőkhöz kapcsolódó patakos barlangjai, hiszen ezeket a – világviszonylatban sokkal ritkábban előforduló – hévizes barlangképződés hozta létre. Ahol dolomitkőzetből lépnek felszínre, ott – pl. a Gellért-hegy szikláiban – csak kisebb üregeket, kavernákat, leginkább szűk hasadékbarlangokat alakítottak ki. Viszont ahol a hévizek mészkősziklákon át jutnak felszínre, mint a Rózsadomb-József-hegy-Szép-völgy környékén, ott labirintusszerű járathálózatok alakultak ki, falaikon az áramló hévizek félgömb alakban bemélyedő oldásnyomaival.

A Pál-völgyi-barlang az eddig már mintegy 13,5 km hosszan megismert járatrendszerével az Aggteleki-cseppkőbarlang után ma Magyarország második leghosszabb barlangja. Azt követi az 5,2 km-nyi hosszan feltárt József-hegyi-barlang, majd szorosan mögötte a Mátyás-hegyi-barlang mintegy 5 km ismert hosszúságával, majd a több mint 4 km-es Ferenc-hegyi-barlang. A Szemlő-hegyi-barlang járatai több mint 2 km-t tesznek ki, a solymári Ördög-lyuk-barlang hossza pedig megközelíti a 2 km-t. Hévizeknek köszönheti létét a Budai-hegység mind kialakulásában, mind történeti szerepében egyik legérdekesebb barlangja, a Várhegy forrásmészkő takarója alatt húzódó Vár-barlang is. A régi korok emberei kútásás közben bejutottak ezekbe a felszín alatti üregekbe, lejáratokat is alakítottak ki bennük, és pincének használták őket.

Hévizek alakították ki Gellért-hegy ma kápolnának használt tágas üregét is.

Az ember a Budai-hegység barlangjaiban ősidők óta tanyázott, és használja őket a mai napig is.

Az egyik legősibb előemberi kultúra, a vértesszőlősivel nagyjából egykorú kavicskultúra kőeszközeit Kadic Ottokár a Vár-barlangban ásta ki. Kőkori leleteket tárták fel régészeink a Remete-barlangban, a Remete-Felső-barlangban, a Felszakadt- vagy Szurdok-barlangban. Rézkori, bronzkori és vaskori leletek kerültek elő a Báthori-barlang kitöltéséből, bronzkori aranykulcs a Remete-Felső-barlang kitöltésének felső rétegéből. Középkori pénzhamisító műhely maradványaira és más középkori leletekre bukkantak a barlangkutatók a Remete-hegyi Felszakadt (Szurdok)-barlangban.

Középkori barlanglakó remeték emlékét őrzi Nagykovácsi határában a Remete-barlang, a hárs-hegyi Báthori-barlang és a hagyomány szerint a Gellérthegy tágas barlangja, a mai sziklakápolna is.

A Gellért-hegy barlangjában és Promontor, a mai Budafok sziklaüregeiben a szegény emberek barlanglakásokat alakítottak ki.

A legújabb korban megváltozott a budai barlangok szerepe. A Vár-barlangot az 1930-as években megnyitották az idegenforgalom számára, és néhány termében barlangtani múzeumot rendeztek be.

A II. világháború alatt óvóhellyé építették át, a felszabadulás után újra megnyitották az idegenforgalomnak. A Pál-völgyi-barlang már az 1920-as, a Szemlő-hegyi-barlang pedig az 1980-as évek óta szépen megvilágított, és szakvezetővel kényelmesen bejárható.

A Gellért-barlangot a két világháború között kápolnává alakították, a felszabadulás utáni évtizedekben a budai hévizek kutatóinak megfigyelőállomása volt, ma pedig ismét templomként működik, amelyben az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagjai, a pálosok látják el az egyházi szolgálatot.

A Rózsadomb Duna-parti lábánál találjuk a Budai-hegység legjelentősebb aktív hévforrásbarlangját, a Molnár János-tavasbarlangot, amelynek a száján át bőségesen kiömlő meleg víz a mesterségesen visszaduzzasztott Malom-tavat táplálja.

Budapest vizei döntő szerepet játszottak fővárosunk kialakulásában és történelmi sorsában. Fővárosunk meghatározó vízfolyása a Duna, amely e helyütt északról déli irányba folyva befogadja mind a Budai-hegység, mind a Pesti-síkság kisebb vízfolyásait.

 A Széchenyi fürdő a Városligetben

A Széchenyi fürdő a Városligetben

A Duna medrének bevágódása határozta és határozza meg a budai hévforrások fakadási helyét is. Mindezek együtt, a halban gazdag folyó, a télen sem befagyó langyos és meleg források vize, utóbb a folyam átkelésre alkalmas szakaszai vonzották ide embereket az őskőkor óta napjainkig, és játszottak szerepet abban, hogy itt alakult ki a Kárpát-medence és benne Magyarország fővárosa. A folyó két partján épült ki mára kétmilliós fővárosunk, Budapest. A Dunának mintegy 30 km-es szakasza folyik át észak-déli irányban a városon, szélessége itt átlagosan 300-400 m, a Gellért-hegynél a legkeskenyebb, ott mindössze 285 m.

A budai hegyek felől három számottevőbb patak torkollik a Dunába. Északon az Arany-hegyi-patak, amely Pilisvörösvár felől, Solymár határán át érkezik a főváros területére, és Rómaifürdő meg Aquincum között elhaladva az újpesti vasúti híd északi oldalán torkollik a Dunába. Az Ördög-árok patakja Nagykovácsi határában fakad, és a Remete-szurdokon át Máriaremeténél éri el a főváros határát. Befogadja a Kis-Ördög-árok vizét, azután a Hűvös-völgyben még a felszínen, majd onnan már boltozott mederben a Városmajor, a Vérmező és a Krisztina körút alatt csordogálva az Erzsébet híd északi oldalán torkollik a Dunába. Dél-Buda vizeit a Törökbálint felől érkező Kő-ér (Hosszúréti)-patak) gyűjti össze, amely Albertfalva és Budafok között folyik a Dunába.

A Duna bal parti mellékvizeit északon a Megyen-és Csömöri-patakokat is magába fogadó Szilas (Palotai)-patak Káposztásmegyer határában vezeti a Dunába. A Rákos-patak Gödöllőn, Isaszegen és Pécelen át Rákoscsaba határán lép a főváros területére, és a Dagály fürdőtől északra éri el a Dunát.

Pest déli szélén a Vecsés és Gyál felől érkező kisebb vízfolyásokat összegyűjtő Gyáli-patak Soroksáron áthaladva a Ráckevei (Soroksári)-Dunába torkollik. A Duna-part közelében fakadó budai hévforrások télen sem befagyó langyos, illetve meleg vize vonzotta ide már az őskőkor emberét is, ezeknek köszönhetően alakultak itt ki sorra települések az őskor óta napjainkig, és ezeknek köszönheti Budapest, hogy világszerte számon tartott gyógyfürdő város. Buda északi részén a Rómaifürdő bővizű forráscsoportja látta el vízzel a római korban Aquincum városát és az óbudai légióstábort meg a körülötte kialakult katonavárost is, valamint ezek polgári és katonai fürdőit.

A Rózsadomb lábánál számos meleg vizű forrás fakad. Itt alakult ki a középkori Felhévíz település, felépült a keresztesek ispotálya, a középkor végére az urak fürdőházai (a parasztok a szabad ég alatt fürödtek), a török korban pedig több szép fürdőépületet emeltek itt. Az újkorban e meleg források fölé épültek a Lukács meg Császár gyógyfürdők és mellettük az Irgalmasok és az ORFI gyógyfürdőkórházai, de innen kapja vizét a törökök által a Vízivárosban felépített, mai nevén Király fürdő is.

A Gellért-hegy tövében fakadó meleg gyógyforrások mellett Alhévízen már a középkorban ispotály létesült, és fürdők települtek, itt épült föl Zsigmond, majd Mátyás király fürdője is. A törökök fürdőépületek egész sorát emelték a Gellért-hegy lábánál, napjainkban pedig a Rác, a Rudas és a Gellért gyógyfürdők működnek itt.

A főváros alatt húzódó karsztos kőzetekben tározott hévizeket a 19. sz. vége óta mélyfúrással is felszínre hozzák, egyrészt a meglévő gyógyfürdők bővebb vízellátása érdekében, másrészt az így feltárt langyos és meleg vizek egész sor újabb fürdő kialakítását is lehetővé tették. Fúrt kutakon át feltörő termál-gyógyvíz táplálja a pünkösdfürdői és csillaghegyi medencéket, a Margit-szigeten a Thermal Hotel gyógyfürdőjét, valamint a Palatínus strandfürdő és a Hajós Alfréd Sportuszoda medencéit, Pesten pedig a Széchenyi és a Dagály fürdőt is.

Budapest és környékének élővilágát a Duna két partjának eltérő domborzati és vízrajzi viszonyai határozták meg. A nyugati oldalon, a budai hegyek közt eredendően hegyvidéki, erdei növényzet és állatvilág alakult ki, a keletin pedig, ahol a Duna fattyúágai hálózták be a síkot, síksági, sok helyütt mocsaras vidékek növény- és állatvilága tenyészett egykoron.

A növényvilágot, elsőként a gazdag faállományt tekintsük át előbb a főváros nyugati oldalán, a Budai-hegységben. A hegyek északi fekvésű, hűvös lejtőin és völgyhajlataiban bükkösök szigetszerű foltjaival találkozunk (János-hegy, Normafa), illetve a tölgyesek és kisebb bükkösök helyenként sűrűn váltakoznak.

A tölgyszálerdőket csaknem kizárólag a kocsánytalan tölgy alkotja, míg a csertölgy legtöbbször e közé vegyül, vagy csupán kisebb erdőrészeket alkot. A kocsányos tölgy csak a völgyekben fordul elő, erdőket nem alkot. A molyhos tölgy a déli, meleg lejtőkön a szintén délies elterjedésű mannakőrissel (virágos kőris) ritkás karsztbokorerdőket alkot, amelyekben tisztások, lejtősztyepprétek váltakoznak, nem igazi szálerdők. A cserszömörcés karsztbokorerdő, ahol gyakori a berkenye és az ostorménfa is, a Hármashatár-hegyen, Hunyad-ormon, a Kis-Szénáson és a Csíki-hegyekben jellemző . A sajmeggyes karsztbokorerdő a Remetehegyen, a Hosszú-Erdő-hegyen fordul elő. A farkas-völgyi (XII. Kulacs u. vége) karsztbokorerdő természetvédelem alatt áll.

A gyertyán gyakori kísérője a tölgynek és a bükknek, de önálló erdőrészeket is alkot. Mészkövek törmeléklejtőin hársasokkal is találkozunk. A szárazságot jól tűrő feketefenyőt az erdészet telepítette; sok helyen nagy kiterjedésű, szép erdőket alkot. A Fenyőgyöngye és a Nyéki-erdő közelében egy kisebb ültetett vörösfenyő-állomány is van. Eredetileg vadon növő fenyőféle – az egy borókafenyő kivételével – nem fordult elő a hegységben.

A pesthidegkúti több száz éves, védett hársfa (Gazda u. 45.) Budapest és környékének egyik legidősebb fája. Juhar sokféle él a budai erdőkben, közülük a legalacsonyabb, cserjeszerű tatár-juhar a Hűvösvölgyben és a Vadaskertben gyakori. A berkenyék különleges díszei a budai hegyeknek. Közülük a legnagyobbra növő berkenyefának, más néven barkócafának kellemes, naspolyaízű termései vannak. Különösen a János-hegyi réteken vannak szép példányai. A többi berkenye termése piros, levele alul szürkén molyhos. A budai hegyek egyik bennszülött faj a a budai berkenye. A hűvösvölgyi Apáthy-szikla környékén van belőle több példány.

Érdemes a budai hegyvidék nem honos ültetett fáiról is néhány szót ejteni. Közülük szelídgesztenyét többfelé találunk, de a zugligeti három öreg példány talán őshonos. A Kis-Ázsiából származó török mogyorófa szép, kúp alakú termete miatt a legszebb parkfák egyike. A XII. kerületben két helyen is vannak védett példányai. A Virányos út 25. sz. alatt lévő két példány 20, illetve 22 m magasságával és 270, illetve 370 cm-es törzskörméretével országszerte is a legnagyobb méretűek közé tartozik. A Hollós út 3. sz. alatt 12 védett példány található, közülük 9 az utcával párhuzamos fasort alkot.

A II. kerületi Kondor út 5-7. szám alatt egy több mint százéves libanoni cédrust csodálhatunk meg; a 12 m-t meghaladó magas ságú és hasonló koronaszélességű, 80-90 cm törzs-átmérőjű hatalmas fa Közép-Európa egyik legidősebb libanoni cédrusa.

A Kínából származó császárfa trombita alakú lila virágai nagy, kúpos bugában nyílnak; hazánkban díszfának ültetik; a Mechwart ligetben található példánya a főváros legidősebb császár-fája.

A Rómer Flóris u. 52-54. sz. alatti díszkertben egy nagyméretű tiszafa és egy papíreperfa is található. Ez utóbbinak hazája Délkelet-Ázsia, a legelső papírt a kínaiak a papíreperfa rostjából készítették.

Gazdag a budai hegyvidék virágállománya: mintegy 1600 fajban gyönyörködhetünk kora tavasztól késő őszig. Amint a nappali hőmérséklet fagypont fölé emelkedik, előbújik a sárga virágú téltemető (János-hegy). Kissé később jelenik meg a hóvirág. Kora tavasszal virít a csoportosan növő leánykökörcsin, sok volt belőle a Hármashatár-hegyen, de a sűrű fekete-fenyves jórészt eltüntette őket.

Itt-ott még előfordul a fekete kökörcsin is. Ezt követi a tavaszi hérics, a törpe nőszirom (Hármashatár-hegy) és a foltos kontyvirág (János-hegy). Ismertebbek és tömegesen találhatók még az ibolyafajok és a gyöngyvirág. Májusban virágzik a Kis-Szénás ritkasága, a sárga virágú dolomitlakó len. Ugyanakkor virágzik ezen a környéken a kékes borkóró is. Júniusban jelenik meg a magyar zergevirág (Fekete-fej), a fürtös homokliliom (Sas-hegy) és a nála sokkal gyakoribb ágas homokliliom. Utána gyors egymásutánban a nyár virágai nyitják szirmukat, köztük a harangvirágok és a nagy foltokban növő kéküstökű csormolya. A magyar gurgólya – a magyar dolomithegyek bennszülöttje – augusztusban virágzik a Sas-hegyen. Az őszt a lombszíneződés teszi széppé. Pompás színfoltot alkot a cserszömörce, amely nagy tömegben nő az óbudai hegyek oldalában.

Ugyancsak ősszel jelenik meg sokfelé a szalmasárga virágú vető virág vagy sárika, különösen sok van belőle a Kamaraerdőben, a Farkas-hegy lábánál és a Hármashatár-hegyen.

A bennszülött növények közül megtaláljuk a budai hegyekben a budai nyúlfüvet (például a Tündérszikla környékén, a Hunyad-ormon és a Hármashatár-hegy északkeleti lejtőjén), a tarsókát, az István király szegfűjét és a molyhos gurgólyát.

A Törökugrató, a Huszonnégyökrös-hegy és a Gellért-hegy Rudas fürdő feletti részének különlegessége a szirt aranya (szirti temye), a Csíki-hegyekben és a Farkas-völgyben díszlő szellőrózsa. Ritka virág a kipusztulófélben levő selymes tárnics vagy németesen encián, Zugligetben, a Hármashatár-hegyen talán akad még egy-egy szál.

A Farkasrét környékének nevezetessége a régi termesztésből megmaradt festő buzér; a Kázmér úti 10-11 m-es telep legalább 250 éves. Nagy területet borít a Csíkihegyekben a törpe mandula, amely az ősi flóra maradványa. A Farkas-völgyben is van még néhány kis sarjtelepe, és ugyanitt él még a felfutó szárú jerikói lonc ősi sarjtelepe is. Árvalányhaj több helyen is lengedezik a budai hegyvidéken. A kopár Budaörsi-hegyek sziklás részeit a kőrózsa díszíti. Az erdőnél is gazdagabb az erdőszélek növényzete. A Farkas-völgyben a régi bükkösök helyén gyakori a sárga virágú farkasölő sisakvirág.

Őszi lombhullás után sem válik szürkévé a táj: színesíti a sokféle vadon termő bogyó, a vadrózsabokrok piros gyümölcse, a csipkebogyó, a galagonya, a kék kökény, kökényszilva. A Hármashatár-hegy lejtőjén hatalmas bozótot alkot a csepleszmeggy, a csaknem fekete fagyai, a kertekben a fehér hóbogyó. Télen gyakori, sőt újabban nagyon elszaporodott tölgyfáinkon a sárga fagyöngy. A fehér fagyöngy ritkább, ez főleg a Farkasréti temető fáin látható. Sokféle gyógynövény nő a budai hegyek közt, hasznos ezekkel is megismerkedni, ilyenek az útifű, a kakukkfű, a vérehulló fecskefű, a kankalin, az ezerjófű, a cickafarkkóró, a gyermekláncfű, a martilapu, az ökörfarkkóró. A Farkas-völgyben és különösen a Nyéki-erdőben található a vérnyomáscsökkentő hatású kis télizöld (vinca), ez a növény itt régi kul-túrmaradvány, a középkorban elpusztult Nyék falu emlékét őrzi.

A gombák száma is jelentős. Arany tinórut a vegyes erdőkben, ragyás tinórut a tölgyesekben találhatunk. Máj gomba főképpen a tölgyfákon, rizike a fenyvesekben terem, a fenyőtinóru viszont sokkal gyakoribb. Mézszínű gyűrűs-gomba és májusi pereszke, népies nevén Szent György-gomba zömmel a Zugligetben, lila pereszke a Zugligetben és a Hűvös-völgyben található. Főként a Hűvös-völgyben szedhető az erdei csiperke és a rókagomba. Őzlábgomba a Hármas-kút-tetőn, de sok más helyen is fellelhető. A göngyölt-peremű cölöpgomba szintén a Hármas-kút-tető lejtőjén, a síugróhelyek alatti nyárfacsoportok körül terem, a kucsmagomba a János-hegy oldalában, a pöfeteg a Hármashatár-hegyen gyakori.

Keserűgomba az Alsó-Jegenye-völgyben és Budakeszin, császárgomba Nagykovácsi környékén található. Sok galambgomba nő a Remete-hegyen és a Vadaskertben. Tintagomba jóformán mindenütt látható. Ezek mind ehető gombák. De vannak veszélyes mérges gombák is, ezért nagyon óvatosnak kell lenni! Alaposan meg kell ismerni a gombákat, de hozzáértő szakember ellenőrzése nélkül még az ismertnek tűnőket se fogyassza senki!

A fővárosban minden szombaton, vasárnap és ünnepnap 10-18 óráig gombavizsgáló állomás működik a Fény utcai piac felső szintjén és a Bosnyák téri piac mellett. De a többi budapesti piacon és csarnokban is – ahol szedett gombát árusítanak – kell lennie gomba-szakembernek.

A Pesti-síkság növényzete természetes állapotában is teljesen eltért a Budai-hegységétől. Itt a felszín tagolatlanabb, egyhangúbb, nincsenek olyan magasságkülönbségek, mint a Budai-hegységben. A felszín jelentős részét egykor szélfútta homok borította, amelynek természetes növényzete alapvetően eltért a sziklás hegyvidékétől. Az egykori Duna-fattyúágak meg a síkságon sok helyütt szétterülő vízfolyások mentén pedig a folyóvizek, árterek és lápok növényzete volt jellemző. A síkság beépülése folytán a növényzet eredeti, természetes társulásai ma már nincsenek meg. A Pesti-síkság mai kevés erdejének túlnyomó része telepített akácerdő, melynek aljnövényzetét többnyire gyomok uralják, A főváros parkjai hajdani ligeterdők és ártéri erdők helyén díszlenek. Az egykori természetes növényvilág itt-ott fellelhető egy-két kicsiny foltját a természetvédelem próbálja napjainkban az utókor számára megmenteni.

Újpest északi szélén, a Váci út keleti oldalán, a Fővárosi Vízmű telepétől északra védett terület húzódik, ahol az ezüstfafélék családjába tartozó, hazánkban őshonos homoktövis egyetlen természetes termőterülete van. Ez az ágas-bogas, tövises cserje jellegzetes síksági, úgynevezett hordalék sztyeppnövény. Apró, narancssárga, bogyószerű termései C-vitaminban igen gazdagok. Levelét vérnyomáscsökkentő teákhoz adják. Sok helyen díszcserjének ültetik.

Cinkota keleti szélén, a Nógrádverőcei út északi oldalán terül el a Szilas-patak visszaduzzasztásával létesített árvízvédelmi tározó, a Naplás-tó. Környékén érintetlenül megmaradt a természetes növényvilág több értékes eleme, köztük magassásosok, láprétek, mocsárrétek és a tó déli partján a telepített Cinkotai-erdő mentén homokpusztagyep-maradványok. A védelemre előkészített területen eddig 400-nál több növényfajt írtak le, melyek közül védett növényfajok: struccpáfrány, selymes boglárka, szibériai nőszirom, hússzínű ujjas kosbor, vitéz kosbor, Jávorka-fényperje, keskenylevelű és széleslevelű gyapjúsás, Sadler-imola, posvány kakastaréj, réti iszalag.

A Rákos-hegytől délkeletre, a Ferihegyi repülőtértől keletre, a városhatár közelében terül el a Merzse-mocsár (XVII. Erdőkürt út végén), a Duna-medence kavicshátságának és az Alföld homokvidékének érintkezésén kialakult, gyöngyfüzérszerűen elhelyezkedő lápoknak a főváros területén ma már egyedüli lápfoltja. A Merzse-mocsár 27 hektáros természet-védelmi területe értékes növényfajokat őriz, köztük több védett orchideafaj is található, így a szúnyoglábú bibircsvirág, a hússzínű ujjas kosbor és a mocsári kosbor. Rajtuk kívül megtalálható ott a lápréti társulások szinte valamennyi jellemző növényfaja, pl. a mocsári legyezőfű, az őszi vérfű, a gyíkpohár.

A magasabban fekvő, szárazabb területeken homokgyepek találhatók árvalány-hajfajokkal, borzas lennel. A Csepel-sziget keleti oldalán, a Hollandi út és Határ u. találkozásától keletre 2 hektáros védett terület őrzi a Ráckevei (Soroksári)-Duna csaknem természetes állapotban fennmaradt mellékágszakaszának szinte egyedülálló élővilágát és tájképi értékeit, köztük a fővárosi Duna-szakasz utolsó úszólápjait.

Fél kilométernyire az előbbitől nyugatra emelkedik a 118 m magas Tamaricska-domb 6 hektáros védett területe, az egykori Csepel-szigeti Királyerdő része. A domb homokbuckáinak növényzete sok eredeti fajt őriz. A fás szárú növények közül a szürke nyár és az egybibés galagonya fordul elő, a lágyszárú flóra igen változatos és értékes, A védett növényfajok közül itt tenyészik a magyar csesznek, a budai imola, a báránypirosító, a hegyi és homoki árvalány haj meg a homoki fátyolvirág. További jellegzetes fajok: homoki imola, merev csenkesz, gyapjas bakszakáll. A dombon szépen kialakított bemutatóösvény vezet végig. A dombtetőről szép kilátás nyílik a környékre és a Budai-hegyekre is.

Budapest őshonos és telepített növényeit az arborétumok és növénykertek is bemutatják. Igen gazdag a budai oldalon a Szent István Egyetem arborétuma a Ménesi út két oldalán (43-45., 44.), amelynek ritkaságai a mongolhárs, a kínai sárgafa, a kaspi lepényfa, és ott található a vasfa hazánkban legidősebb példánya is. A pesti oldalon a Városligetben, a Fővárosi Állat- és Növénykert 16 hektáros területén mintegy 1500 növényfajt láthatunk, a hazaiak mellett számos távoli országból származó, különleges fajt is. A józsefvárosi egyetemi botanikuskertnek, A Pál utcai fiukból jól ismert Füvészkertnek különösen az orchidea- és kaktuszgyűjteménye figyelemre méltó. A soroksári egyetemi botanikus kert az MO-s és M5-ös autópályák meg a Vecsés út által közrefogott természetvédelmi területen fekszik. Nemcsak általános növényrendszertani gyűjteményt láthatunk itt arborétumszerű elhelyezésben, de megtaláljuk itt hazánk, köztük fővárosunk bennszülött növényeit, és külön rezervátum őrzi a kert szélsőséges klímájú, futóhomokos területének eredeti vegetációját is.

Budapest egyik legnagyobb és legjelentősebb, egyben Európa egyik legszebb parkja, fagyűjteménye a Margitsziget. Különlegességei közül figyelemre méltók a Szent Mihály-kápolna előtt virító szivarfa, a vasfa, a pompás tulipánfa és a mintegy másfél évszázados, hatalmas platánok, melyeknek legidősebb példányait a hagyomány szerint még a parkot kialakító József nádor ültette. De nem sokkal fiatalabbak azok a dús lombú kocsányos tölgyek sem, amelyek alatt idős korában Arany János oly szívesen megpihent, és ahol számos szép költeménye született.Az állatvilág Budapest területén a növényvilághoz hasonlóan kétarcú. A Dunától nyugatra gazdag hegyvidéki faunával, keletre viszont a síksági, víz-parti, mocsári állatvilágnak csupán szegényes maradványaival találkozunk.

A Budai-hegység állatvilága még ma is elég gazdag. A hegység külső, nyugati részén létesített vadvédelmi terület igen nagy vadállománnyal rendelkezik. A Vadaskertben sok a szarvas, az őz és a muflon, vaddisznó is jócskán van. Ezek olykor távolabbra is elkóborolnak: 1961 januárjában a János-hegy oldalában, szeptemberben a Hűvös-völgyben lőttek vaddisznót. Nyúl, borz, róka is akad, a mókus a hegyvidéki kertek közelében tanyázik. Alkalmilag vadmacska is előfordul. A görény, menyét sem ritka, vakondtúrásokat pedig mindenfelé láthatunk, sőt, az ürge is felhatol a hegyek földjei közé. Ritkaságszámba mennek a védett denevérfajok (összesen kilenc), amelyek a Budai-hegység barlangjaiban, kőbányáiban és sziklarepedéseiben élnek.

A hüllők közül két mediterrán jellegzetessége van a budai hegyeknek: az egyik a haragos sikló (nem mérges), a másik az apró, fényes barna pannon gyík, a Sas-hegy természetvédelmi területén mindkettő előfordul. A leggyakoribbak: a hatalmas erdei sikló, a vízisikló, a rézsikló, a gyíkok közül a fürgegyík és a színpompás zöldgyík, valamint a lábatlan kuszma. Még az épületek falán is gyakran látható egy déli faj, a szürkés faligyík. Az erdőszéleken sokszor látható a leveli- és a barna béka, a vizes helyeken a tüzeshasú unka, a zöld varangy, a kecskebéka, továbbá a közönséges és tarajos gőte.

Mérges kígyó a budai hegyekben nincs.

A Budai-hegységnek hazai viszonylatban is rendkívül gazdag a madárvilága. Az erdő- és bokorlakó énekesmadarak még a kertekben is szép számmal telepednek meg (pl. a fülemüle, a poszáták, az éne-kes- és feketerigó).

A János-hegy és Máriamakk közti erdők jellegzetes madara az örvös légykapó, amely mesterséges fészekodúban is költ. Szép számmal fészkel a hangjáról könnyen felismerhető csilcsalp és a sisegő füzike, a nagy, közép- és kis fakopáncs, a zöld küllő. 1930 óta a különben csak magas hegyek közt élő fekete harkály is szépen elszaporodott. A múlt század végén még előforduló császármadár azonban már teljesen eltűnt.

A kopár hegyeken (a Budaörsi-, a Csíki-hegyekben vagy a Nagy-Szénás környékén) jellemzőek a földközi-tengeri fajok, ilyen helyeken él az erdei pacsirta, a hantmadár, a rozsdafarkú stb. A Sas-hegyen tanyázik a színpompás, ritka kövirigó. A kertekben, ahol a madárvédelem (odúk kihelyezése, téli etetés) rendszeres, a széncinege a leggyakoribb. Az erdőkben télen-nyáron megtalálható a fák kérgén ügyesen mozgó kékes csuszkával és a szépen éneklő erdei pinttyel együtt. Gyakori a csillogó tollazatú, tavasszal hasznos rovarirtó seregély. A Budai-hegység legszínesebb madara a szalakóta, amellyel főleg a Fekete-hegyekben találkozhatunk, ahol odvas fákban fészkel. A színes sárgarigó vagy aranymálinkó is mindenfelé hangoskodik. Sokszor visszhangzik az erdő a kakukkok feleselgetésétől és a cserszajkók (mátyásmadarak) perlekedésétől.

Tavaszonként érkezik meg legszebb hangú énekesünk, a fülemüle. Ősszel és télen az északról érkező csíz, süvöltő, fenyőpinty, fenyő- és léprigó élénkíti erdeinket és az erdőszéli földeket. Nagy hidegben a csonttollú madár százas csapataival találkozhatunk mindenfelé. A kisebb fenyveseket (Széchenyi-hegy, Budakeszi, Hármashatár-hegy) a kérésztcsőrűek látogatják.

Hazai madaraink közül télen is itt marad a cinege, a csóka, a feketerigó, a vörösbegy és az ökörszem. A ragadozó madaraknak a Budai-hegység túlságosan zajos terület. Ezért az egerészölyvön és vörös vércsén kívül alig fészkel más faj, csak a távolabbi erdőkben él néhány olyan jellegzetes természeti ritkaság, mint a törpesas, kerecsensólyom, kígyász- és darázsölyv. Nagy ritkán előfordul hatalmas baglyunk, az uhu.

A többezernyi rovarfajtából megemlítjük a cincérféléket, köztük a szép piros cincért, amely a budai hegyekről kapta tudományos nevét (Purpuricenus budensis), de él itt sok más mellett szarvasbogár, orrszarvú bogár és több futrinkaféle, köztük az endemikus magyar futrinka, valamint a változó futrinka, amely utóbbi a Budai-hegység és a Pilis bennszülött faja. A bokrok, cserjék ágai közt feszülő pókhálók a keresztes pókok vadásztanyái. A pókfélék egyik legszebbike a tűz vörös potrohú bikapók, amelyet négy fekete pont díszít. A legérdekesebb rovarok egyike a ragadozó életmódú ájtatosmanó vagy imádkozósáska.

A Pesti-síkság természetes állatvilága a terület beépülése folytán nagyrészt kipusztult, csupán egy-két kis természetvédelmi terület igyekszik megmenteni az eredeti síksági, vízparti, mocsári állatvilág maradványait. A Naplás-tó környékén érintetlenül megmaradt a természetes növény- és állatvilág is. A folyamatban lévő kutatások során eddig száznál több rovarfajt írtak le a területről. A védett állatfajok közül több sáskafaj, lepkefaj és futrinkafaj, ez utóbbiak közt három bennszülött alfaj is, számos béka- és gyíkfaj meg mocsári teknős él itt.

Budapest területén egyedülállónak mondható az itt előforduló madarak fajgazdagsága. A mintegy 130 madárfaj közül rendszeresen költ itt a vörös vércse, az egerészölyv, az erdei fülesbagoly, a karvaly, az örvösgalamb, a zöldküllő, a nagy fakopáncs, a sárgarigó, az énekesrigó, a rozsdás csaláncsúcs, a függőcinege, a kis vöcsök és a búbos vöcsök is. A tóparton, gáton több lile- és cankófaj figyelhető meg. A nádszegély leggyakrabban szem elé kerülő madarai a szárcsák és a vízityúkok. A nádasban minden hazai nádiposzátafaj és a nádi tücsökmadár él. Az emlősök közül megfigyeltek itt eddig őzet, rókát, menyétet, mezei és üregi nyulat, pézsmapockot, sünt, vakondot, erdei cickányt és korai denevért is.

Hasonlóan gazdag a Merzse-mocsár 26 hektáros természetvédelmi területének állatvilága is. Ez az ősi lápfolt a tavaszi és őszi időben az átvonuló madaraknak is jó pihenőhelyet nyújt.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Budapest látnivalói Budapest 2 millió ember otthona. A magyar népesség egyötöde lakik ebben a dunaparti városban, mely színes történelmével az egyik legjelentősebb európai főváros. A város 1873-ban jött létre […]
  • Budapest neve Budapest néven hivatalosan csak 1873 óta nevezik fővárosunkat, amikor törvény egyesítette Pestet, Budát és Óbudát. A Buda név azonban a korai Árpádkorban a római katonai erőd romjaira […]
  • Budapest műholdtérkép Budapest műholdtérképe a Bing és a Nokia fejlesztésében. A Google Street View szolgáltatáshoz, azaz az utcanézet aktiválásához kattintson ide: Budapest térkép húzza a […]
  • Budapest fénytérképe
  • Utazási tippek Mikor utazzunk ? Budapesten a napsütéses órák száma meghaladja az évi 2.000 órát, ennek köszönhetően a turista szezon kora tavasztól késő őszig is eltarthat. A nyár közepe a […]